Akiért a Harang szól – emlékezés dr. Eckhardt Sándorra

Ernest Hemingway híres könyvcíme megrendítő tömörséggel hozza közel a halál társadalmi élményét. Úgy érzem, hogy e rövid mondat méltó hangulati keretet nyújt egy nagy emberről történő megemlékezéshez. A múltban, amikor az emberek többsége kisebb településeken élt, a templom legkisebb, magas hangú harangja, az ún. lélekharang szólalt meg, midőn egy ember eltávozott az élők sorából, vagy a keresztény vallás szerint lelke visszatért Terem tőjéhez. Az emberek megálltak egy percre, megemlékeztek az elhunytról és elgondolkoztak az életről és halálról. A nagy metropoliszok hangzavarában a lélekharangot már nem halljuk, helyette a hírek között értesülünk, hogy egy embertársunk elhunyt. Pedig szükség lenne a lélekharang hangjára is, hogy megálljunk és elgondolkozzunk arról, hogy kit vesztettünk el, mit nyújtott munkája szakmánk számára és talán még ennél is fontosabb, mit jelentett személyisége számunkra.

Tudós orvos
Eckhardt Sándor volt a Haynal Imre által fémjelzett híres magyar belgyógyász iskola utolsó tagja. A korban, midőn ő tanulta a mesterséget, még aránylag nagyon kevés diagnosztikai műszer állt az orvosok rendelkezésére. Az orvosok sokkal közvetlenebbül kerültek a betegekkel kapcsolatba, minden érzékszervükkel észlelték a betegeket, és sokszor igen pontos diagnózishoz jutottak. Ma jelentős mértékben műszereken keresztül kapcsolódunk a betegekhez. A megváltozott technikai háttér természetesen egy új orvos-beteg kapcsolathoz vezetett. Eckhardt Sándor osztályos vizitjein többször volt alkalmunk megismerni és elcsodálkozni azokon a mélységeken, amit a klasszikus orvosi iskola tudott adni legtöbbször nehezen megoldható esetekben. Eckhardt Sándor nagysága abban rejlett, hogy állandóan tovább képezte magát, hihetetlen lelkesedéssel tette magáévá a legújabb tudományos eredményeket és alkalmazta a betegellátásban. Hatalmas elméleti tudása igazi tudós orvossá tette. Klasszikus képzettségét csodálatosan párosította a legmodernebb eredményekkel.

Egészségügyi szervező
Jelentős érdeme volt, hogy nemcsak elméletben foglalkozott az új eredményekkel, hanem mindent megtett annak érdekében, hogy az új módszereket alkalmazni lehessen az onkológiai intézetben. Vezetése alatt jelentősen bővültek a diagnosztikus képalkotó eljárások lehetőségei, a molekuláris biológiai biomarkerek értékelésének lehetőségei a klinikai és elméleti laboratóriumokban. Vezetése alatt hatalmasan fejlődtek a radiológiai kezelés lehetőségei. Nemcsak az Országos Onkológiai Intézetre gondolt, mindig az egész hazai onkológiai ellátás megszervezésének célja vezette. A modern számítógépes tervezést az egész országban lehetővé tevő központi szervezet létrehozását szorgalmazta, melyhez azonban szorosan hozzákötötte a modern kemoterápiás ellátást biztosító helyi klinikai csoportok kialakítását. Ezáltal létrejött egy egységes szemléletű hazai onkológiai ellátás, mely már képes volt az onkológia rendkívül gyors ütemű fejlődésével nemzetközi szinten országosan lépést tartani. Úgy gondolom, hogy valamennyien egyetértünk abban, hogy munkájának talán ez az egyik legnagyobb és maradandó eredménye a hazai betegek számára.

Klinikai farmakológus
Tudományos munkásságának fő iránya az onkológiai gyógyszerek fejlesztése volt, a korai exploratív szakasztól a széles körű összehasonlító klinikai vizsgálatokkal bezárólag. Jelentős részt vállalt a háború után a magyar fejlesztésű alkilező hexitolszármazékok, degranol, myelobromol, dibrómdulcitol fejlesztésében és klinikai alkalmazásuk terén. A klinikai farmakológia gyors fejlődésének tudományos jelentőségét nagyon korán realizálta. Noha klinikusként a klinikai gyógyszerfejlesztést tradicionálisan elsősorban a klinikai gyakorlat részeként értelmezte, hamar rádöbbent arra, hogy a klinikai gyakorlat ellátása mellett a klinikusok mellé egy dedikált klinikai gyógyszerfejlesztési csoportot kell rendszeresíteni abból a célból, hogy az elméleti és a klinikai szempontok egyaránt érvényesüljenek a modern gyógyszerkutatás elveinek megfelelően.

Az Országos Onkológiai Intézetben az egyes klinikai osztályok mellett mintegy elszórtan működő egységeket egy közös klinikai kutatócsoportba egyesítette. Igen nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy fiatal kandidátusként engem bízott meg e munkacsoport megszervezésével és irányításával. Kiváló kutatók kerültek ilyen módon egymás mellé, és munkájuk széles körű elméleti kutatási hátteret tudott biztosítani a gyógyszerfejlesztés számára. A nemzetközi munkába való gyors bekapcsolódáshoz megteremtette az együttműködést a European Organization of Research and Treatment of Cancer (EORTC) szervezettel, mely a nagy gyáraknak az onkológiai gyógyszerfejlesztésbe való bekapcsolódása előtt kétségkívül a klinikai kutatás legfontosabb szervezete volt Európában. Szerencsére kiemelkedő tudományos szerepét ma is sikeresen tölti be. Számosan, magam is ezen a szervezeten keresztül tanultuk meg a modern gyógyszerkutatás módszereit, és tudtunk később eredményesen bekapcsolódni az európai közös gyógyszerfejlesztő munkába. Érezte és tudta, hogy az egész kelet-közép-európai fi atal nemzedéket oktatni kell a modern elméleti és klinikai kutatómunka új, az amerikai National Cancer Institute által kifejlesztett módszerekre. Ezért szervezett meg, mint az UICC Oktatási Bizottságának vezetője Wyslában egy kiváló onkológiai kutatási tanfolyamot, melyen az akkori vezető szakemberek képezték a kelet-közép-európai fi atal kutatónemzedéket. A tanfolyam átütő sikert hozott, számos későbbi kiemelkedő kutatómunkásságot nyújtó szakember pályáját e szakmai élmények döntően befolyásolták.

A klinikai farmakológiai szakma a hetvenes években még gyerekcipőben járt. Az egyik vinca alkaloid kezelésekor jelentős mellékhatásokat észleltünk. Ez az eset indította el az OGYI és az OOI szorosabb kapcsolatát a klinikai farmakológia területén, az együttműködés elsősorban az addig szervezetileg egyáltalán nem rendezett klinikai gyógyszerkutatás szervezési, biztonságossági és etikai kérdéseit ölelte fel. Ma is gyakran emlékszem egy megbeszélésre, melyet Eckhardt professzor és Fäller Károly doktor, az OGYI helyettes igazgatója folytatott, melyen megfi gyelőként én is részt vehettem. Ez a megbeszélés döntő jelentőségű volt az onkológiai intézetben folyó gyógyszerfejlesztő munka modern szakmai színvonalának kialakításában, noha a megállapodás egyik pontja mai szemmel elképzelhetetlennek tűnik. Az OOI elfogadta, hogy minden gyógyszerfejlesztési munkát előre pontosan lefektetett, és az OGYI-val egyeztetett, részletes klinikai protokoll szerint végez. Ekkor még etikai bizottság nem létezett Magyarországon, sőt a világon sem. Ezzel szemben az OGYI elfogadta, hogy olyan betegek esetében, akiknek a tudományos ismeretek szerint nem tudunk hatásos kezelést biztosítani, az OOI egyedi terápiás vizsgálatot végezhet a beteg érdekeit figyelembe véve, az adott klinikai helyzetnek megfelelően. Legjobb tudásom szerint erre már sosem került sor, az intézet a klinikumba ágyazott gyógyszerfejlesztés helyett áttért a modern protokollok alapján pontosan tervezett vizsgálatokra. E tapasztalat alapján később jelentős szerepet kapott az OOI és Eckhardt professzor a ma érvényben lévő beleegyező önkéntességi nyilatkozatok bevezetésében, az etikai bizottsági véleményezési rendszer kialakításában.

Személyisége, tudományos és tudománypolitikai jelentőségét a poszt-hidegháborús időszakban keleten és nyugaton egyaránt elismerték. Hidat vert a két tábor kiemelkedő kutatói között. Ilyen módon érthető, hogy politikai és tudományos lehetőséget tudott teremteni arra, hogy nemzetközi multicentrikus klinikai gyógyszerfejlesztési együttműködést hozzon létre először a KGST szervezetén belül, majd a nyugat-európai gyógyszergyártó cégek bevonásával kialakított South-East European Chemotherapy Group keretében. E multicentrikus gyógyszerfejlesztési csoport koordinálására Eckhardt Sándor létrehozott egy vizsgálati centrumot az OOI-ben. Régiónk is kapcsolódni tudott a nemzetközi multicentrikus gyógyszerfejlesztéshez, mely kiváló új gyógyszerek korai hazai alkalmazásához teremtette meg a feltételeket. Számos beteg érezte szervező munkájának terápiás hasznát.

Tanítómester
Eckhardt Sándor igazi öröme a tanítás volt. Tanított a viziteken, tanított hazai és nemzetközi tanfolyamokon, tanított minden emberi kapcsolatában. Számomra mindig meglepő és egyben rendkívül izgalmas volt, hogy a személyes beszélgetések során, szinte perceken belül alkalmat kerített arra, hogy a számára legizgalmasabb kutatási eredményekről hírt adjon, idézve a legújabb cikkek eredményeit. Hihetetlen jó memóriája volt. Izgalmas volt megfigyelni, hogyan rendezte elméjében az új adatokat. Még pár hónappal ezelőtt lezajlott beszélgetésünkről is számos új ismerettel távoztam, melyeket az ember a beszélgetés után igyekezett rendezni és felhasználni saját épülésére.

Nagy műveltségű, mély humanizmusú EMBER
Tudtuk, hogy kiváló zenei adottságokkal rendelkezett, és ennek megfelelő zenei képzésben részesült. Széles körű olvasottsággal bírt. Amit nem tudtunk, legalábbis én csak most értesültem róla feleségétől, hogy költő is volt. Tudós, zenész, költő – egy izgalmas csodálatos személyiség. Azonban egy tragikus fiatalkori balesetből származó sérülésből fakadó mozgási nehézség, és ezzel társuló sokszor nagyfokú fájdalom is mélyen meghatározta személyiségét. A fájdalommal küzdött, bár ezt ritkán lehetett észrevenni rajta, elrejtette az emberek elől. Ám ez a fájdalom nem idegenítette el őt az emberektől, sőt, ellenkezőleg, sokkal jobban az embertársak szenvedésére irányította figyelmét. Így
vált egy mélyen együtt érző klinikussá. Minden lehetőt megtett a betegek gyógyításáért, ehhez varázslatos személyisége valami nehezen megfogható többletet adott, amit azonban a betegek pontosan éreztek. Hitet és reményt keltett bennük, szenvedésükben érezték, hogy mellettük állt, vezette őket szeretettel és együttérzéssel. Emberi képességeinek talán ez volt a legnagyobb adománya a betegek és családjaik számára. Eckhardt Sándor eltávozott közülünk, de kiváló szakmai munkájának eredményeit az egész klinikus onkológustársadalom élvezi, melynek szervezetet adott. Sok fiatal már közvetlenül nem ismerte, de közvetve még ma is tanítványa. Emlékét közösen ilyen módon öregek és fiatalok őrzik.

Jelentős munkásságot, emberi példaképet hagyott számunkra. Feladatát az életben kiválóan ellátta, munkája végeztével nyugodtan tudott megtérni katolikus hívőként Teremtőjéhez.
Nyugodjék békében!

Dr. Kerpel-Fronius Sándor
Elhangzott a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság IX. Kongresszusán


Kapcsolódó cikkek

MKOT 2017. Minden jog fenntartva. Website by Ranlom