A nyelőcsőrák és a gyomorrák onkológiai kezelése

Sipőcz István
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház, Onkoradiológiai Osztály, Győr

Az utóbbi néhány évben forradalmian megváltozott mind a nyelőcső-, mind a gyomortumorok kezelése. Az adjuváns és a perioperatív kezelésben is jelentős előrelépés történt, az áttétes esetekben pedig a korábban egy évet sem elérő túlélést számottevően sikerült javítani. Az összefoglalóban elsősorban az onkológiai kezelésre összpontosítok, de elöljáróban áttekintem az epidemiológiai adatokat, kitérek a sebészeti kezelésre és a patológiai háttérre, valamint a sugárterápiás lehetőségeket is kifejtem. A korábban külön entitásként felmerülő GEJ- (gastro-esophageal junction) tumorokat a szövettani és nagyrészt kezelési egyezés miatt főképp a gyomorrákoknál tárgyalom. Mivel a legnagyobb fejlődés a szisztémás kezelésben és ezen belül elsősorban az immunterápia alkalmazásában történt, ennek részletes kifejtését tartalmazza a cikk, megemlítve a már standarddá vált terápiákat és felvázolva a későbbiekben elérhető lehetőségeket is. A célzott kezelésekben szintén nagy előrelépés történt, elsősorban gyomorrákban, itt is bemutatom a már meglévő és a közeljövőben bevezetésre kerülő kezeléseket.

A cikk teljes terjedelmében a Klinikai Onkológia folyóirat 2024/2. lapszámában olvasható.


Kapcsolódó cikkek