Előszó a Klinikai Onkológia 2016. decemberi lapszámához

Tulajdonképpen ez a mostani írás utószó is lehetne, hiszen csak napokkal ezelőtt fejeződött be a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság IX. Kongresszusa a Groupama Arénában, szinte sugallva, hogy itt nemcsak elvek fognak egymásnak feszülni. De a résztvevők inkább a békés utat választották, ami nem azt jelenti, hogy nem voltak forró viták, ahogy egy kongresszushoz illik. Egy kongresszus mindig fontos esemény, mindenki elmondhatja a másiknak, hogy mit gondol, vagy titkon magába néz, elhatározva, hogy mostantól másképp lesz, mert tanulság akadt bőven, és egy kicsit összegzés is, meg nyíló ablak a jövőre.

Voltak ünnepélyes pillanatok, és szomorúak is. Nem volt már közöttünk a klinikai onkológia eddig élt legnagyobb, legelismertebb, mindenkinek példát mutató alakja, Eckhardt Sándor. Visszaemlékezések szólnak róla, már a következő oldalakon. Igen, példát tudott mutatni, de bölcsen, nem várta el hogy a kollégák rá hasonlítsanak, de azt igen, hogy tegyenek meg mindent, elsősorban a betegekért, ahogy és amennyit csak tudnak. Reméljük, ő is meg lenne elégedve azzal, amit látott, hallott.

Az ünnepélyes percek közül is kiemelkedett egy neves vendég, az MKOT tiszteletbelivé vált tagja, az ESMO volt elnöke, David J. Kerr. A kongresszust megnyitó előadásában szinte az onkológia, ezen belül főképpen a vastagbélrák, csaknem minden kérdését, eredményeit, jövőképét érintette, a molekuláris szinttől a palliatív ellátásig. Talán a logikai megközelítés, a témák programokká emelése okozta a legnagyobb élvezetet. Rajta kívül több külföldi szakember is megtisztelte a kongresszust, ami már hagyománynak tekinthető, és egyben jelzi az MKOT nemzetközi elismertségét.

Ami a hazai előadásokat és posztereket illeti, a kép igen nagy változatosságot mutatott. Ahogy az olimpián, itt is a legfontosabb a részvétel, erre nem lehet panasz. Ha letakarnánk a szerzőket és a munkahelyeket, bizony sokszor nem lehetne megállapítani, hogy honnan származnak a bemutatottak. Ugyanezt az előadásokon is tetten lehetett érni. Tematikailag az onkológia minden lényeges kérdése terítékre került. Még a finanszírozás is. A sok jó között néhány kolléga MKOT-díjban részesült, ahogy ez máskor is megtörtént, serkentve egyben a többiek ambícióját is. A mai szakemberhiányos világban öröm volt látni a sok fiatalt a betegellátás különböző területeiről.

Meg kell említeni a gyógyszerképviseletek részvételét, kulturált bemutatóhelyeikkel, tájékozottságukkal, éreztetve, ami egyértelmű, hogy a daganatos betegek diagnosztikájában és terápiájában a betegágy melletti kollégák szövetségesei, és támogatói. Tulajdonképpen e rövid múltidézés eleje illetné meg azt a lehetőséget, hogy a betegek is megjelentek, elmondhatták örömeiket, bánataikat, tapasztalataikat, keresve a mindennapok optimizmusát. Végső soron értük vannak ezek a kongresszusok.

És az utolsó szó jogán: lehet-e kongresszus jó ételek és italok nélkül? Persze hogy nem. És táncolt is a kongresszus, néha korát meghazudtolóan. Ritkán esik szó azokról, akik lehetővé teszik, hogy minden zökkenőmentesen történjen. Olyan jól csinálják, hogy észre sem lehet venni a Congressline csapatot, köszönet érte. És köszönet mindazoknak, akik lehetővé tették a kongresszust, és természetesen azoknak, akik élettel töltötték meg. Ez volt a IX., találkozunk a következőnél.