Előszó a Klinikai Onkológia 2019. augusztusi lapszámához

Bodoky György, Kopper László főszerkesztők

Az onkológusok számára az új év nem a Gergely-naptár szerint kezdődik, hanem sokkal inkább ASCO-kongresszustól ASCO kongresszusig tart. Nekünk minden év júniusának első napjai a legizgalmasabbak, hiszen ekkor tudhatjuk meg – immár hosszú évek óta, hagyományosan mindig Chicagóban, a McCormick gigantikus kongresszusi központban – az onkológia legfrissebb kutatási eredményeit, legújabb kutatási irányvonalait, legaktuálisabb kérdéseit. Az idei ASCO-kongresszus szlogenje hűen tükrözi az onkológusok mindennapi munkáját: „Caring for every patient, learning from every patient” – Nap mint nap azon dolgozunk, hogy minden betegünknek a lehető legjobb kezelést adhassuk és minden betegünk egyéni történetéből tanulunk.

De természetesen a saját betegeink mellett tanulnunk kell folyamatosan kollégáinktól is a világ minden tájáról, és ennek a tudásmegosztásnak a legfontosabb helyszíne az éves ASCO-kongresszus. Az onkológia mára már annyira specializálódott, hogy senki sem képes a konferencia öt napja alatt minden előadást meghallgatni és posztert megnézni, sőt már az is nagy kihívás, hogy egy szűkebb szakterületről megszerezzen minden új információt a helyszínen.

Épp ezt a problémát felismerve indította a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság 15 éve az „Update” továbbképző sorozatát, hogy a hazai kollégáknak alig két héttel a chicagói rendezvény után lehetőségük legyen magyar nyelven is megtudni az ASCO-kongresszus legfontosabb híreit egy kétnapos továbbképzésen. Az idei UPDATE’19 konferencia rekordszámú hallgatósággal zajlott, akik az idei ASCO-kongresszus legfontosabb újdonságait a hazai legkiemelkedőbb szakemberek tematikus összefoglalóiból tudhatták meg diszkussziókkal egybekötve.

Az ASCO 10 évvel ezelőtt indította a „Best of ASCO” regionális konferenciasorozatát, amelynek keretében világszerte számos helyszínen az adott szakterület kiválóságai foglalják össze az az évi ASCO-n elhangzott legfontosabb eredményeket. A kelet-közép-európai Best of ASCO kongresszus hagyományosan június végén, Opatijában kerül megrendezésre, egyre növekvő számú magyar résztvevővel.

Mivel szerkesztőségünk meggyőződése, hogy az onkológia elképesztően gyors fejlődése miatt az újdonságok továbbadásának sebessége nagy jelentőségű, ezért úgy döntöttünk, hogy ezt a lapszámot a tervezettnél korábban jelentetjük meg, mert elhelyeztük benne az UPDATE’19 előadásainak összefoglalóit. Ezúttal is köszönjük valamennyi előadónak, hogy még a nyári időszakban is vállalták, hogy rövid határidővel megírják ezeket. Természetesen ezen lapszám többi cikkét szintén ajánljuk figyelmükbe, amelyeket a szokásos tematikában találnak, és amelyek naprakész szakmai összefoglalóját nyújtják az onkológia egy-egy fontos területének és kérdésének.

Nekünk, onkológusoknak elkezdődött az „új év” és egyben a visszaszámlálás 2020. júniusig, amikor újra nagy reményekkel, kíváncsisággal és lelkesedéssel várjuk a legújabb eredményeket a chicagói ASCO-kongresszuson, illetve ezek összefoglalóját a „Best of ASCO” rendezvényen, valamint a jubileumi, 15-ik UPDATE’20 rendezvényen.


Kapcsolódó cikkek