Előszó a Klinikai Onkológia 2020. decemberi lapszámához

Bodoky György, Kopper László főszerkesztők

A lassan véget érő 2020-as év minden bizonnyal bekerül a történelemkönyvekbe a SARS-CoV-2 vírus okozta világjárvány és annak ma még nem is látható következményei miatt. Jó lenne, ha bízhatnánk abban, hogy az új év első napján mind a pandémia, mind az általa okozott gazdasági, szociális, egészségügyi és mentális krízis egy csapásra megszűnik, de sajnos az utóbbiak még akkor is sokáig velünk maradnak, ha a vírus elleni hatékony vakcinával sikerül majd megállítani a járványt. Az elsődleges feladat a hatásos védőoltás vagy védőoltások kifejlesztése rekordidő alatt és olyan mennyiségben való legyártásuk, amely elegendő a Föld lakosságának beoltására. Amíg ez nem történik meg, addig csak részlegesen tud újra lendületet venni a gazdaság, hiszen láthattuk a világjárvány kitörésekor, hogy egy távoli kínai városból miként jutott el a vírus hetek alatt a világ legtávolabbi pontjaira. A vakcinafejlesztések számos helyen zajlanak, és a kutatók próbálják felhasználni a már ismert módszereket és platformokat, azokat, amelyektől azt remélik, hogy ez esetben is működhetnek.

Ezen folyamatok kapcsán gyakran kerül említésre az evolúció. Az evolúció sok szinten, formában és gondolati környezetben jelenik meg az egyéntől a társadalomig. Külön területként jelenik meg az evolúció és a daganatok kapcsolata. Rendkívül sok kutatás folyik ezen a téren, például azok, amelyek a daganat növekedéséért a kromoszómák változását teszik felelőssé. Egy másik elmélet szerint a metabolikus változások, illetve a különböző kromoszomális, metabolikus és a genomban történő módosulások felelősek a daganatok kialakulásáért. A nagy kérdés, amely a kutatások közös célpontját jelöli, az az áttétképzés. Végső soron ezt kapcsolják össze a daganatok fejlődésével, mint evolúciós jelenséget. További nagy kérdés, amit jó néhányan feltesznek, hogy vajon az eddig emlegetett koncepció magyarázható-e az evolúcióval, hiszen míg az szinte mindig pozitív előjellel jelenik meg, a daganat áttétképzése semmiképpen sem. Ezért a kritikai megjegyzések evolúció helyett devolúciót említenek. Az is igaz, hogy a metasztatizálás folyamatát még igen kevéssé ismerjük, pedig végső soron a metasztázis tesz egy daganatot klinikai értelemben malignussá.

A Klinikai Onkológia folyóirat a tudományos információk minél szélesebb körű naprakész átadásával igyekszik a maga lehetőségeivel segíteni e világméretű probléma megoldását. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság kétévente megrendezésre kerülő kongresszusai is kiváló lehetőséget nyújtottak erre a korábbi években. Idén az MKOT novemberre tervezett kongresszusa, ha nem is a szokásos formában és hangulatban, de a korszerű technika segítségével a megszokott magas szakmai színvonalon elindult a cégszimpóziumokkal, amelyeket az érdeklődő kollégák online, szabadon választott időpontban tudnak megtekinteni. Bízunk benne, hogy a jövő esztendőben végre újra személyesen tudjuk meghallgatni és megvitatni az onkológia legújabb eredményeit!

Kívánunk minden kedves olvasónknak jó egészséget, erőt és kitartást ezekben a nehéz hónapokban, békés pihenést az év végi ünnepek alatt és kívánunk egy, az ideinél sokkal szebb és boldogabb új évet!


Kapcsolódó cikkek