Előszó a Klinikai Onkológia 2015. májusi lapszámához

Sokan vagyunk, akik úgy gondolják, hogy a közelmúlt eredményeinek, buktatóinak ismerete segíthet a jelen, még inkább a jövő feladatainak tervezésében, kivitelezésében. A klinikai onkológia négy meghatározó egyéniségét (Vincent T DeVita Jr, Alexander TT Eggermont, Samuel Hellman, David J Kerr) kérdezték az elmúlt tíz év tapasztalatairól, kitekintve a soron következő évekre. Néhány véleményt idézünk az interjúból, a válaszokat tömörítve.

– Véleménye szerint mi volt a 10 év legfontosabb eredménye a klinikai onkológiában?
– A legnagyobb, paradigmaváltásként is értékelhető előrelépést a tumor elleni immunitás jobb megismerése jelenti, ebben főszereplő a T-sejtek aktiválása (főleg a CTLA-4, PD-1, PD-L1 elleni antitestekkel), de újabb immunológiai ellenőrzőpontok a célzott terápia lehetőségét is felvetik. Már a mindennapokban alkalmazottá váltak a molekuláris célpontok elleni szerek, főleg kombinációkban. Ez a trend szélesedni fog [már most említhető célpontként a ROS1 vagy az ALK fúziós fehérje nem kissejtes tüdőrákban (NSCLC)], még inkább aláhúzva az adat- és mintabázisok informatikai kezelésének fontosságát. Előrelépést jelent az intenzitásmodulált sugárterápia és a minimálisan invazív sebészet.

– Mik voltak a legfrusztrálóbb gátló tényezők a sikeresebb eredmények elérésében?
– A kiszámíthatatlan és elégtelen állami fi nanszírozás, amely pánikot, értelmetlen költekezést, a fi atalok elvándorlását vonta maga után. Gátlóként említendő a túlszabályozás a gyógyszerfejlesztésben és a klinikai vizsgálatokban. (Nem ritka, hogy a protokoll engedélyezéséhez ~800 napra van szükség, 29 aláírással. Azt is kimutatták, hogy a beérkező adatok 90%-át át semmire sem használják.) A molekuláris célpontok klinikai vizsgálata megoldatlan (nem kis mértékben a betegszelekció igénye miatt), talán a SPECTA programban javulást jelentenek a collaborative molecular screening platforms (CMSP). A magas gyógyszerárak ugyancsak gátló tényezők.

– Mit kellene finanszírozni és mit nem?
– Támogatni kell az alapkutatást (széles értelemben, nem specializáltan). Felvetődik a döntéshozók decentralizálása. A klinikai vizsgálatok ésszerűbb tervezése mellett (az „azért tesszük mert tudjuk” helyett „azért tesszük mert szükség van rá” szemléletváltással), nagyon fontos a megfelelő validálás, a párhuzamosság elkerülése. Nyitott terület a heterogenitás, különösen a metasztatizálás szempontjából a tumorok metabolizmusa, az új szerek toxicitási mechanizmusainak megismerése, a gyulladás és a tumor közötti kapcsolat. Nem lehet eléggé hangsúlyozni és támogatni a prevenciót (főleg az elsődlegest és másodlagost).

– Milyen fejlődést vár a jövőben?
– Gyakran elfeledkezünk arról, hogy a daganatok kialakulása, terjedése többlépcsős folyamat, és jelenleg csak néhány lépés ellen van terápiánk. A legelső helyen természetesen a megelőzés áll, a fő közellenségek a dohányzás, az alkoholizmus, a krónikus gyulladások és az elhízás. Ha csak az elsőben sikeresek lennénk, annyi költségtől szabadulnánk meg vagy többtől is, mint amennyi az elkövetkező tíz év klinikai vizsgálataihoz kellene. Biztos, hogy egyre több olyan molekuláris célpontot ismerünk meg, amelyek ellen gyógyszerek fejleszthetők. Szinte biztos, hogy egyszerre több célpontot kell támadni, zömmel kombinációkkal. Sorakoznak olyan problémák is, mint a rezisztencia, az epigenetikai szabályozás, a jelátvivő utak kapcsolatai, az alvó tumorsejtek, nem beszélve a heterogenitásról, a folyékony biopsziáról és az annyira várt hatékony biomarkerekről. Az biztos, hogy az elmúlt tíz év tele volt meglepetésekkel, jókkal is, rosszakkal is. Nem valószínű, hogy a jövő másként zajlana – remélhetően a pozitívumok előnyére.

Jó érzéssel számoltunk be a klinikai onkológia kiemelkedő egyéniségeinek gondolatairól, hiszen az említettek tematikusan a Klinikai Onkológia folyóirat hasábjain is nyilvánosságot kaptak. Természetesen  törekszünk arra, hogy ezt a széles horizontot minél teljesebben képviseljük.

A főszerkesztők összefoglalója Nature Rev Clin Oncol interjúja alapján.