Előszó a Klinikai Onkológia 2015. szeptemberi lapszámához

Az ASCO 2015-ben külsőségeiben nem sokat változott az utóbbi évekhez képest, a helyszín ismét Chicago volt több tízezer résztvevővel, elképesztő információáradattal, a világ minden tájáról összesereglett szakemberekkel. Aligha lehet viszont a klinikai onkológia ott elhangzott valamennyi újdonságát, kérdését összeszedni, ezért csak néhány jelentős témát emelünk ki, melyek tematizálták az idei rendezvényt.

Az immunterápia volt az egyik legfelkapottabb téma. Megdőlni látszik – legalábbis részben – az a hit, hogy az immunrendszer használhatatlan a daganatokkal szemben, hiszen éppen a szervezet e legfontosabb védelmi vonala ellenére keletkeznek a primer tumorok, majd terjeszkednek lokálisan  és a távolban is. Kiderült, hogy az immunrendszert mégis lehet aktiválni daganatos betegben, és az eddigi klinikai eredmények ígéretesek. Immáron nem csak a melanoma az immunterápia célpontja, de csak a közeljövő fogja megmutatni, hogy az egyéb tumor típusoknál mit fog jelenteni ez a megközelítés. A kutatási módszerek – a gyógyszeripar jelentős támogatásával – mennyiségben és minőségben egyre javulnak. Új vizsgálati irányok a tumorspecifikus T-lymphocyták aktivitásának fokozása tumorantigének segítségével – amelyekből lassan ezres nagyságrendű a készlet –, a tumorvakcinák (már nanovakcinák is) készítése, alkalmazása. Másik megközelítés a tumorspecifikus T-sejtekkel végzett adoptív sejtterápia, kemoterápiával kombinálva vagy a nélkül. Nagy kérdés, mint oly sokszor, a toxicitás. Talán a legnagyobb lendületet az immunológiai ellenőrző pontok közül a T-sejtek aktivitását gátló korepresszorok kiiktatása vette. Napjainkban legismertebb a CTLA-4, illetve a PD1 és PD-L1, -2 rendszer, ezeket támadják és gátolják a T-sejtek citotoxikus hatását visszaállító szerek, amelyekből szinte naponta jelennek meg újabbak, bizonyítva az immunterápiák relevanciáját a daganatellenes kezelésekben. Valószínűsíthető, hogy a kombinációk az immunterápia esetében is hatékonyabbak lesznek a monoterápiánál.

Az eszkalálódó költségigényt, amely még az igen szerény klinikai eredmények esetén is fennáll, mint egyre jelentősebb társadalmi problémát tárgyalta a kongresszus és megjelent egy új fogalom, a „finanszírozási toxicitás”. Egyrészt a beteg félelme attól, hogy nem tudja fizetni az ellátást, amely tovább fokozza az alapbetegség  miatt amúgy sem elhanyagolható szorongást. Másrészt az az immáron a fejlett országokban sem fenntartható pénzügyi teher a társadalom és a biztosítók oldalán, amelyet az egyre költségesebb célzott terápiák és beavatkozások jelentenek, különös tekintettel arra, hogy számos ezek közül csak minimális előnyt nyújt a túlélésben vagy életminőségben. Javasolták az FDA-nek, hogy a gyógyszerek engedélyezésekor a hatás-költség arányt ugyanúgy vegye figyelembe, mint az előny-kockázat esetében. A kérdés jelentős, és megoldást csak az onkológia különböző területein dolgozó szakemberek (a gyógyszeripartól a klinikumig, beleértve természetesen a finanszírozókat is) együttes erőfeszítésével, kellő toleranciával lehet megoldani. Az onkológus felelőssége jelentős abban, hogy a betegnek milyen terápiás alternatívákat kínál figyelembe véve azok költséghatékonyságát és elérhetőségét.

Természetesen a diagnosztikai újdonságokat is meg kell említenünk. A technika rohan előre, de jelenleg még nem tudjuk, hogy a tengernyi elérhető információból melyek alkalmazhatók sikerrel a klinikai gyakorlatban. Ennek egy példáját jelentik a multigénes vizsgálatok, melyek kimutatják a teljes genomban (vagy abból kiválasztott, különböző mennyiségű és kapcsolatú génekben) azokat a hibákat, melyek – ma még legtöbbször csak elvileg – a terápiás stratégia meghatározói lehetnének. A kongresszus hangsúlyozta, hogy ezeknek a molekuláris eredményeknek a helyes értelmezése már ma is erre specializált tudást igényel. Meg kell különböztetnünk a daganatokkal kapcsolatos, növekedésüket, terápiás válaszkészségüket (beleértve a rezisztenciát okozókat is) leginkább meghatározó hibákat, de arra is figyelni kell, hogy szerepel-e a génhibák között olyan, nem onkológiai vonatkozású, amely más, esetleg öröklődő betegségre hívhatja fel a figyelmet. Külön hangsúlyozták, hogy az eredményt nemcsak a kezelőorvosnak hanem a betegnek is értenie kell, hogy tisztában lehessen a vele kapcsolatos döntések hátterével.

A kiragadott példákhoz még nagyon sokat lehetne hozzátenni az ez évi ASCO-n elhangzottakból. De ez a kongresszus is csak egy állomás, ahol összegzik a felhalmozódott tudást és felteszik az újabb kérdéseket. Az onkológiai gyakorlat viszont a mindennapokban zajlik, ott kell meghozni a döntéseket, az egyénre szabott kezelési módot minden beteg esetében. Ennek optimalizálásához járult hozzá az idei ASCO is, és ehhez a célhoz próbált segítséget nyújtani a hazai szakembereknek az ASCO után egy héttel a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) által rendezett Update’15 konferencia is, ahol részletesebben tárgyalták az ASCO-n elhangzottakat.

Tekintse át a Klinikai Onkológia 2015. szeptemberi lapszámának tartalmát!