Előszó a Klinikai Onkológia 4. lapszámához

Bodoky György, Kopper László főszerkesztők

A csodálatosan újjászületett Pesti Vigadóban került megrendezésre a Magyar Klinikai Onkológiai Társaság VIII. kongresszusa az ország szinte minden részéből érkezett több mint 1000 regisztrált résztvevővel. Az érdeklődők nagy száma segítette, hogy megvalósulhasson a kongresszus mottója: „Közös tudás a gyógyításért”. A hangulatot már az összejövetel kezdetén nemcsak a fantasztikus környezet emelte magasra, hanem azok a fórumok is, melyeken háziorvosok, gyógyszerészek, nővérek tárgyaltak mindennapi tapasztalataikról, az onkológiai betegellátásban betöltött szerepükről, feladataikról. Az esemény jelentőségét tovább fokozta a kongresszushoz hagyományosan csatlakozó Betegnap, mely az országban működő több betegszervezet bevonásával került ismételten megrendezésre több száz daganatos beteg részvételével, így lehetőség nyílt a leginkább érintettekkel, a betegekkel folytatott párbeszédre is.

A rendezvény nyitónapján a gyógyszerképviseletek által szervezett szimpóziumok hangzottak el, melyek érintették a legtöbb daganattípust, az ellenük kifejlesztett egyre hatékonyabb és célzottabb készítményeket ismertetve.

A kongresszuson bemutatott előadásokat és posztereket átszőtték a klinikumban már használt szerekkel kapcsolatos eredmények, mellékhatásaik kezelése, a rezisztencia kérdése, és az utóbbi legyőzésére szánt újabb szerek, kombinációk hatásainak, előnyeinek vizsgálata. A hivatalos megnyitó a „Pro Oncologia” díj átadásával kezdődött, melyet a társaság vezetősége dr. Moskovits Katalinnak ítélt oda, a magyar klinikai onkológiáért végzett úttörő munkásságáért. Ez után Alberto Sobrero tartott nagysikerű, ám igen provokatív előadást, melyben a klinikai gyógyszervizsgálatokban a vizsgálati végpontok és azok értékelése paradigmaszerű változtatásának szükségszerűségét javasolta. „Raising the bar but not too far” című előadásában az onkológiai gyógyszerkutatások egyik legérzékenyebb problémájára irányította a figyelmet.

Élményt jentettek azok az előadások, melyeket a két évvel ezelőtt az MKOT és a gyógyszerképviseletek által közösen odaítélt kutatási pályázatok győztesei tartottak. Ismét igazolódott ennek a főleg fiatalokat érintő anyagi támogatásnak a hatékonysága, mert olyan kísérleti és klinikai munkák eredményéről számoltak be az érintettek, melyek örömmel töltötték el az idősebb kollégákat is. Ez, a már hagyománynak tekinthető pályázati kiírás, idén is megismétlődött, az idei nyertesek névsorát a díszvacsorán hirdették ki.

Tematikailag igen fontos helyet foglaltak el a molekuláris diagnosztikával és terápiával kapcsolatos információk, melyek jelentős részét újabb célpontok kutatása, a genetikai profilokban rejlő és az egyes tumorokra jellemző adatok bemutatása jelentette. Az előadások kiemelték azt a tendenciát, hogy minden tumor külön entitás molekuláris szinten, amely még inkább hangsúlyozza a célzott terápia elengedhetetlen alkalmazását és a célzott diagnosztika fontosságát a betegek szelekciójában. Ezzel áll kapcsolatban a klinikai vizsgálatok újszerű tervezése és értékelése is. Ez a hatalmas, napról napra robbanásszerűen sokszorozódó adattömeg feldolgozása és értelmezése az egyik legfontosabb kihívás.

Végül ki kell emelni az előadótermeken kívüli intenzív, sokoldalú, kötetlen beszélgetések lehetőségét, melyek a klinikai onkológusok számára a hatalmas testi-lelki napi igénybevétel után igazán felszabadult légkört jelentettek. Mindennek megteremtésében fontos szerepet játszottak a kiállítók, a szinte észrevétlen szervezőgárda és természetesen a minden igényt kielégítő körülmények.

Mindazok, akik részt vehettek ezen a rendezvényen, biztosan sok új ismeretanyaggal gazdagodtak, melyeket a hétköznapokban betegeik ellátásánál is kamatoztathatnak. Így megvalósult a szervezők szándéka „Közös tudással a gyógyításért”.


Kapcsolódó cikkek