Előszó a Klinikai Onkológia 2018. szeptemberi lapszámához

Ha visszatekintünk az elmúlt hónapokra, akkor olyan jelenségekkel találkozunk a klinikai onkológiában, amelyeket sokan paradigmaváltásként emlegetnek. Ezek között vannak azok a témák, amelyek nagy visszhangot keltettek és amelyekről a fél világ beszél – ám zömmel csak beszél róla, de igazán nem érti. És emellett vannak olyan újdonságok, amelyek szinte csak a küszöb alatt kúsznak be a szakmai fórumokra is, és csak kevesen tudnak róluk, pedig a jelentőségük hasonlóan nagy lehet, mert új és hatékonyabb megközelítést/mechanizmust kínálnak a daganatos betegek kezelésében. Az első témára, gondolom, rögtön ráismert, ez a szenzációként berobbant immunterápia, a másodikra példa a precíziós medicina, a mi esetünkben a precíziós onkológia.

A Klinikai Onkológia jelen száma mindkét témáról kitűnő referátumokat kínál. Felmerül a kérdés: mi kötheti össze ezeket a területeket és a hasonló újdonságokat? Természetesen a költségek, amelyek exponenciálisan emelkednek, arra kényszerítve az egészségügy és holdudvarának valamennyi résztvevőjét – a gyógyszerkutatóktól, gyógyszergyáraktól az egészségpolitikusokon és finanszírozókon át egészen a felhasználó orvosokig és betegekig –, hogy olyan megoldásokat dolgozzanak ki, amelyek lehetővé teszik, hogy a lehető legtöbb beteg hozzájuthasson a legmodernebb kezeléshez. A probléma régi, de továbbra is világszerte megoldatlan, pedig az előrejelzések szerint a következő évtizedben az átlagéletkor emelkedésével a daganatos betegek száma 60-70%-kal fog növekedni. Ennek a nagyszámú betegnek a legkorszerűbb onkológiai gyógyszerekkel való kezelése a jelenlegi konstrukciókkal nem lesz megoldható. A lehetséges új megközelítések közül egyet említünk és annak is csak néhány kulcspontját, amely a gyógyszer árát próbálja kalkulálni. A javasolt algoritmus szerint egy új daganatellenes szer árának a része lenne a kutatás/fejlesztés (R&D) per az évente kezelt betegek száma (új és a már kezelés alatt állók) együtt a készítménnyel kapcsolatos direkt és indirekt költségekkel, a profit pedig a várható klinikai hatástól függne.

Ez a modell egyike a sok próbálkozásnak és elemzésnek, amelyeket világszerte végeznek azért, hogy egy olyan új finanszírozási stratégiát találjanak, amely továbbra is ösztönzi a gyógyszergyártókat újabb készítmények kutatására és fejlesztésére, de ugyanakkor biztosítani tudja a betegek egyre nagyobb tömegeinek a korszerű kezeléseket, figyelembe véve a társadalmak gazdasági teherbíró képességét. Számos javaslat kerül szinte naponta publikálásra világszerte, de még egyik sem optimális. Rengeteg érdeket és szempontot kell figyelembe venni ahhoz, hogy egy, valamennyi szereplő számára elfogadható és igazságos kompromisszum szülessen, de abban minden érintett egyetért, hogy a legfontosabb cél, hogy a betegek a számukra legmegfelelőbb kezeléshez hozzájuthassanak.